Angelica-siker Kőszegen és Salzburgban
Március 25. és 28. között 3 nagy sikerű koncertet adott az Angelica leánykar – először 25-én este a kőszegi Jurisics-vár zsúfolásig megtelt lovagtermében, ahol a nagyböjti ünnepkörhöz kapcsolódóan-egyben Gráf László, a karnagy édesapja emlékére - a koncert első felében Kocsár Miklós, Orbán György, Gabriel Fauré és Guiseppe Verdi egy-egy dala szólalt meg. A szünet után a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar kíséretében Giovanni Battista Pergolesi Stabat matere volt hallható. Köszöntő és méltató beszédet mondott Básthy Tamás, Kőszeg város országgyűlési képviselője. A közönség szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a kórust.
Professzor Czifra János ,a Salzburgi Dóm főzeneigazgatójának meghívására március 26-án és 27-én Salzburgban lépett fel a kórus. Az első napon 18 órától a 17. században épült dómban (Mozart megkeresztelésének helyszínén) a Salzburgi Dóm hangszeres és énekes szólistái, köztük a világhírű Mozarteum orgona tanszéke professzorának, Heribert Metzger kísérete mellett a Kőszegen előadott műsor hangzott el több mint ezer hallgató előtt. A zeneértő közönség vastapssal ünnepelte a kórust.
Másnap délelőtt, a virágvasárnapi ünnepi mise keretén belül a teljesen megtelt templomban a résztvevők áhitattal hallgatták az Angelica leánykar repertoárjának gyöngyszemeit. A szertartás keretén belül elhangzott Georg Philipp Telemann Lukács-passiójais, a Dóm kórusa és az Angelica lenykar közös előadásában. Dr. Alois Kothgasser, Salzburg város püspöke külön is köszöntötte az Angelica leánykart, és megköszönte részvételét az ünnepi misén.